Kontaktlencsék speciális igényekre
Szférikus és tórikus lencsék, mi a különbség, mire jók?
A lencsegyártók ma már azokat a speciális igényeket is ki tudják elégíteni, amelyekre korábban nem volt lehetőség.
Egyre többen vannak a kontaktlencsét viselők között olyanok, akiknek – érettebb koruk okán – távolra és olvasáshoz más-más dioptriára van szükségük. Szemüveges kortársaik ezt gondot bifokális vagy multifokális üveggel korrigálják. A kontaktlencsések számára sokáig csak az a megoldás létezett, hogy a lencsével a távoli látásukat javították, kiegészítésül pedig olvasószemüveget viseltek, ugyanúgy, mint azok, akiknek távolra nem, csak az olvasáshoz van szükségük látásjavító eszközre. Ma már kaphatók bifokális és multifokális kontaktlencsék is, melyekkel az eredmények igen biztatóak.
Az asztigmia (görbületi hiba) korrigálására korábban csak cilinderes szemüveggel volt mód, de a tórikus kontaktlencse kifejlesztésével ez a probléma is megoldódott.
Mit kell tudni a tórikus lencsékről?
A tórikus lencséket ugyanolyan anyagokból gyártják, mint a hagyományos lencséket – lehetnek lágy-, vagy félkemény-légáteresztők is-, a különbség a kontaktlencse kivitelezésében van.
A tórikus lencsék két erősséggel rendelkeznek, egyik az asztigmia, a másik erősség pedig a rövid-, vagy távollátás kezelésére szolgál.
A megfelelő tórikus kontaktlencse kiválasztása nagyobb gyakorlatot és több időt igényel a szemésztől és azt is tudni kell, hogy ezek a lencsék drágábbak, mint a hagyományosak.
Lehetőségek enyhe asztigmia esetén.
Ha kisfokú asztigmája van, nulla és egy diopria között ( akár +1 vagy -1), valószínűleg viselhet hagyományos szférikus félkemény-légáteresztő vagy akár lágylencsét is.
Ilyenkor felvetődhet a kérdés: hogyan láthat jól, ha nincs külön erősség az asztigmiára? A kemény vagy a félkemény-légáreresztő kontaktlencsék vastagságuknál és merevségüknél fogva kissé ellaposítják a szem felszínét, a lágy lencsék pedig azzal, hogy rásimulnak a szemre, bizonyos mértékig ki tudják egyenlíteni a felszíni hibákat. Az, hogy ez kinél és milyen mértékben fordul elő, minden esetben más és más, ezért a mérést többször ismételni kell.
A szférikus lencsék erőssége mindenütt ugyanakkora, ezért nem számít, ha „elforog” a szemen. A tórikus lencséknek - mint ahogy már szó volt róla - két erősségük van, ezért a megfelelő helyzetben, ugyanott kell maradniuk a legélesebb látáshoz. A tórikus lencsék alja ki van „súlyozva”, hogy megakadályozzák az elfordulását.
Lágy vagy kemény légáteresztő lencsét válasszunk?
A páncienseknek csak kis százaléka kedveli jobban a kemény légáteresztő lencséket a lágy lencsékkel szemben. Ám mivel a kemény lencsék jobban megtartják alakjukat a szaruhártyán, ezért a hagyományos, szférikus lencsét viselő asztigmiások számára élesebb látást nyújthatnak. A különbség az élességben a legtöbb kontaktlencse viselő számára nem számottevő, de ha Ön különösen érzékeny látására, észlelni fogja azt.
A színes, az eldobható, és többiek.
A lágy tórikus kontaktlencsék sokféle márkában kaphatók, jellemzően havi cseréjű napi vagy kiterjesztett viseletű lencsék. Léteznek azonban egyszer használatos, - egynapos viselés után eldobandó - lencsék is. (Például a CIBA vagy a Coopervision kínálatában.)
A szemésze kiválasztja a különféle márkák közül, melyik felel meg legjobban a szeme egyedi karakterisztikájának. Tórikus lencsék többféle színben is kaphatók, akár megváltoztatni, akár kiemelni szeretné természetes szemszínét. ( Ha színes tórikus lencsét szeretne ÍRJON NEKÜNK!)
A legkorszerűbb lágylencse alapanyag, a szilikon-hidrogél típus. Természetesen tórikus kontaktlencsét is gyártanak ilyenből.
Ma már tehát ki lehet elégíteni azon kontaktlencse viselők igényeit is, akik érettebb koruk miatt más-más dioptriát igényelnek olvasáshoz és távolra nézéshez, ugyanakkor asztigmiájuk van. A multifokális lencséknek is létezik tórikus formája.